Másfajta megemlékezés
Egy órára megtört a Halottak-napi nyüzsgés pénteken, délután négy órától a szatmárnémeti Hídon túli temetőben. A koszorúk igazgatása, a virágok elhelyezése helyett, az ott tartózkodók valami másra, valami sokkal fontosabbra irányították a figyelmüket: szentmisét hallgattak. Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök ugyanis paptársaival a legszentebb áldozatot mutatta be a temető kápolnájában.
A szentmise elején, a Püspök atya, a kápolnát megtöltő, és az a köré gyűlő híveknek az „égi közösséghez" tartozásról beszélt: „Halottak napján az emberek mindig jelét adják annak, hogy hova tartoznak, honnan származnak. Elmennek szülőfalujuk, vagy szülővárosuk temetőjébe meglátogatni őseik sírját, és imádkozni az elhunytakért. A keresztény ember ennél többet tesz.
Mi, minden halottak napján szentmisével tesszük teljessé az ünnepet, és ezzel kifejezzük, hogy nem csak egy földi közösséghez, -családhoz tartozunk, hanem az égiek közösségéhez is, Krisztushoz, és mindazokhoz, akik Krisztusban vannak. A mi hazánk a mennyben van, és elhunyt szeretteink ott, Istennél, az örök otthonban várnak ránk. A szentmisét minden elhunytért ajánljuk fel, azokért imádkozunk, akik már átkeltek azon a kapun, amit úgy hívunk: halál. Ma értük imádkozunk, hogy holnap ők imádkozzanak értünk, hogy mi is hazataláljunk, és együtt lehessünk velük egy boldog örökkévalóságban."
A prédikációt mondó Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök, egy külsőségektől mentes megemlékezésről beszélt. „Ezekben a napokban nagyon sokan mennek ki a temetőbe azért, hogy gyertyát gyújtsanak, és virágot vigyenek szeretteik sírjához. Mégis sokan úgy érzik, a Halottak Napja is a külsőségekről szól, a lényeget elfelejtjük, elhagyjuk. Vajon azok, akik rohannak a temetőbe, gondolnak-e arra, hogy imádkozzanak is azokért, akiknek meggyújtják a gyertyát, és viszik a virágot? A mi megemlékezésünk más, mint azoké, akik a világnak akarnak tetszeni, akik csak ezekben a külsőségekben látják a Halottak Napját.
A mi megemlékezésünk lényege itt az oltárnál van, a szentmisében. (...) Mi azért gyújtunk gyertyát, mert hisszük azt, amit az Úr Jézus mondott: 'Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága'(Jn 8,12). Virágot viszünk, mert az mindig a tisztelet és a szeretet jelképe, de ugyanakkor emlékeztet minket az elmúlásra is. Ahogy a zsoltáros írja, olyan a mi életünk, mint a virágé, amely reggel nyílik, délben csodálatosan pompázik, estére azonban már elhervad. (...) Talán megborzongunk, amikor a halálra gondolunk, mert a veszteségre emlékeztet minket a szó, a fájdalomra, amikor valaki eltávozott közülünk. De lehet, hogy a halál sokak számára inkább megnyugvást, megpihenést és megbékélést jelent. Szeretnénk mi is egy nyugodt, szép halált. Ha keresztény hittel jövünk a temetőbe, akkor láthatjuk azt is szépnek. Amikor megállunk a síroknál, mondjunk el egy imát, emlékezzünk meg halottainkról nem csak gyertyával és virággal, hanem imával, szentmisében is."
A szentmiseáldozat bemutatását követően a hívek visszatértek szeretteik sírjához, sokan a kápolna előtt beszélgettek még, Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök pedig paptársaival az elhunyt papok sírjait kereste fel, hogy imát mondjon értük.
